Kyoto, kertek, maikók és geikók

Hiroshima után épp elértük a vonatot és a kyotói színházi előadást. Az 50 perces kulturális zanza ötelete alapvetően nem tűnt rossznak, a kivitelezés azért hagyott némi kívánnivalót maga után - kivétel talán a bunraku (bábszínház), ami nagyon érdekes volt. Hangulati felvezetőként a mögöttünk ülő angol pártól értesültünk a választási eredményekről, a hír pillanatok alatt végigsöpört a színtermen és perceken belül kisebb after-parti hangulat alakult ki :)nagyon vicces volt!! Mindenesetre jól esett a hosszú séta hazafelé a Gion-ból (ez Kyotó egyik legrégebbi gésanegyede). Azt gondoltuk eddig, hogy mi aztán remekül elnavigálunk a világon mindenhol, csak egy térkép és mindenhova odatalálunk. Nos az elméletünk megbukott, de legalábbis romokban hever :) Japánban ugyanis nincsenek sem utcanevek, sem házszámok, így aztán egy sarkon állva nem egyszerű eldönteni, hogy jobbra vagy balra induljon az idegen...ami azért segít, hogy az épületeknek nevet adnak, így azért nem lehetetlen hazataláni, csak kellő rezignáltság kell hozzá, hogy fél óránként beazonosítsd magad 1-1 helyen. Viszont így teljesen elszakadva a térképtől csodás helyeket találtunk, felfedeztük Kyoto egy másik régi gésanegyedét a Pontocho-t,


ami egy szűk, de annál hangulatosabb utcácska, tele lampionokkal, titokzatos éttermekkel és ma is működő ocsajákkal. És már az sem lepett meg nagyon minket, hogy egy falmenco gitáros utcazenész zárta az utcát :)

Másnap hatalmasat csavarogtunk Kyotóban és sok olyan helyre sikerült ellátogatni, amit már nagyon vártunk. Érdemes a kerteket nyitáskor felkeresni, mert akkor még kevesebb a látogató és ha olyan szerencséje van az embernek, mint nekünk az Ezüst Pavilon kertjével, akkor szinte teljesen egyedül élvezheti a kert szépségeit. A Ginkaku-ji az egyik legprecizebben megtervezett zen kert, aminek a felső része tájképi kertbe megy át, nekünk nagyon tetszett, bár erre még néhány japán is azt mondja, hogy talán túlzás. Mindenesetre, ahogy más kertben sem, itt sem sikerült őszi leveket gyűjteni :(. Az Arany pavilonnak otthont adó - hasonló nevű - Kinkaku-ji már jóval zsúfoltabb volt, de a pavilon miatt feltétlenül látni kell!. A Ryoan-ji a világ egyik legismertebb zen kertje, azt mondják, hogy a sziklakertben elhelyezett 15 kőből bármilyen szögből nézzük, csak max. 14 kő látszik, a 15-et meditatív állapotban tűnik csak a szemünk elé. Hát nekünk nem sikerült megpillantani :)

1000 daru

Japánban a daru és a teknősbéka a hosszú élet szimbóluma. A daru a taoista halhatatlanok szent madara. Felettébb szerencsés előjelnek számít. A legenda szerint, úgy 800 évvel ezelőtt, egy taoista szerzetes szemtanúja volt egy daru és egy kígyó közötti harcnak. Ez a különös küzdelem ihlette meg a szerzetest a Tai-Ji harcművészetet kialakítására.
A japánok úgy tartják, hogy 1000 hajtogatott daru a hajtogatás közben elképzelt kívánság beteljesülését jelenti.
Él Hiroshimában egy történet, ami egy 1943-ban született fiatal kislány, Sadako Sasaki nevéhez fűződik és így hangzik:
Szadako mindössze két éves volt, amikor az atombombát 1945. augusztus 6.-án Hirosimára dobták. Ahogy növekedett, erős, bátor és sportos lánnyá vált és minden vágya az volt, hogy sportoljon és testnevelő tanár legyen.

1955-ben 11 éves korában, amikor egy versenyre gyakorolt, hirtelen megszédült és összeesett a földön. Megállapították, hogy leukémiában szenved.
Szadako legjobb barátja egy japán legendát osztott meg a lánnyal az 1000 darumadár legendáját. Szadako remélte hogy az istenek teljesítik kívánságát és meggyógyul, ezért elkezdte hajtogatni a madarakat. 644 darabot sikerült befejeznie mielőtt 1955. október 25.-én 12 éves korában, a kórházban meghalt. Barátai és iskolatársai meghajtogatták a maradékot és az 1000 darut Szadako sírjába helyezték.
Bátorsága és kitartása arra ösztönözte barátait, hogy aláírásokakt gyűjtasenek Japán szerte és kezdeményezzék egy szobor építését, mely Szadako és mindazon gyerekek emlékét őrzi, akik áldozatul estek az atombomba támadásának.
1958-ban felavatták a Hirosimai Béke Parkban a szobrot, ami Szadakot ábrázolta egy arany darumadárral a kezében
Napjainkban, az emberek a világ minden részéről darumadarak ezreit hajtogatják és küldik Szadako emlékművéhez, melyeket a szobor melletti átlátszó szekrényekben helyeznek el.
Mi is vittünk egyet és elhelyeztük a sok ezer színes szalagba fűzött darumadár között.



A Hiroshimai emlékparkot és a múzeumot is Kenzo Tange tervezte, akinek több munkájával is találkoztunk már útunk során - tokiói közszolgálati televízió épülete, és szintén Tokióban, a Shinjuku negyedben található polgármesteri hivatala, ami annak idején nagy port kavart Japánban és egy igen nagyvonalú beruházásnak számított, mivel a polgármester - az átlagos japán hivatali és magánlakások méreteihez képest - igen pazar, közel 200 nm-es irodát vehetett birtokba.

A napunk 2 óra shinkanzenes vonatozással indult, de 10 órára már Hiroshimában voltunk. Onnan kisvonattal és komppal jutottunk el Miyajima szigetére, ami amellett, hogy a helyiek a 3 legszebb táj egyikénak tartják és előszeretettel használják az ország szimbólumai között, egy különleges vízen lebegő sintó szentélynek ad otthon. A lebegés persze csak dagály idején működik, apálykor viszont átsétálhatunk a tengerben álló tori alatt. A városban szabadon sétálnak a szelíditett őzek, akik minden fotó kattanásra izgatottan környékezik meg a gyanútlan fotóst finomságokat remélve :)

Merry Xmas Kyoto

Kiotót eddig még nem láttuk világosban, de már így is érezzük, hogy nagyon klassz ez a hely. Persze azt a hatalmas karácsonyfát azért nem kellett volna az érkezésünkre feldíszíteni, de azért jól esett...és szólt hozzá George Michael és M. Carrie ahogy kell, egy pillanatra egész NY-i hangulatunk lett. Az emberek csak ültek a futurisztikus pályaudvar hatalmas lépcsőin és tágra nyílt szemmel nézték - és persze fotózták 1000-rel - a csodát.
Azért is jó hely Kyotó, mert ez is egy város, ami never sleeps. Fél 10 tájban gondoltam lenézek a sarki könyvesboltba, mert persze ezt sehol nam lehet kihagyni. Sok angol könyvet nem találtam, de azért akadt néhány vicces dolog. Sushi szakácskönyvet reménytelen angol nyelven vásárolni, legalábbis így elsőre nem sikerült. Az angol nyelvű kiadás abból állt, hogy szerencsétlen külföldi szemében felcsillantják a reményt a könyvborítóval, hogy végre valamit ő is ért abból, ami körülötte zajlik (egyébként szerintem ettől is van az a bizonyos delíriumos állapot)...aztán amikor kinyitja a könyvet szépen megnézheti a képeket, elolvashatja az ételek címét, majd az "Ingredients" felirat alatt rámosolyognak a pálcikák és házikók. Hát hol van itt az igazság?!! Nagyon népszerűek a különféle naptárak és noteszek, természetesen hegyekben állt a Moleskin és annak a helyi változatai...erősen elgondolkodtam egy Murakami noteszen, majd még alszom rá egyet. Természetesen hosszú tömött sorokban áll a manga, nagyon vicces, mert a betűrendet mutató karakterek helyett, színes manga karakterek rajzai vezetik a szemet. Kb. 5 kiadásban találtam Iphone-hoz guide book-ot, de minden egyéb eszközhöz, szoftverhez elképzelhetetlen mennyiségben állnak rendelkezésre ilyen könyvek. A nagy rejtvényfejtő játékban valahogy rábukkantam a tankönyvekre is, nagyon vicces, mert úgy tűnik itt minden tantárgyat 1 könyvből tanulnak, az ugyan viszonylag vastag, de egy lecke matek, aztán egy kis biológia, kémia, angol....
Mi már csak holnap tudjuk meg a választások eredményét, de azért, hogy lássátok Japán is tűzben ég Obama-ért :)



Ma amúgy Kanazawában jártunk, a szamurájok városában, Kyoto-tól északra - láttunk szamuráj házat, ninja templomot, a Kenrokuen kertet, gésa negyedet és ocsaját (teaház), a nap végére pedig még azt is megtudtuk, hogyan készítik az aranyfüstöt.

Holnap nem lesz ilyen vidám napunk, nem ígérünk hosszú sorokat Hiroshima után. Jó éjt!

ZenÉSaTenger

Fuji és a szerencsesüti

Pár napja egy útszéli kis étteremben isteni sütit ettünk. Amúgy is csupa kulináris élvezetben ez az ország, de ez a süti mennyei volt. Formára olyan nagyobb gombócra hasonlít, kívül puha rizstészta borítja, ami olyasmi, mint a nyers tészta, ami amúgy is nagy sláger :)...kis édes porral a tetején, belül mindig meglepetés, főleg, hogy sem a nevét sem a fajtáit nem nagyon ismerjük. Létezik itt egy zöldbab-nak nevezett növény (leginkább a zöldborsóhoz hasonlít, csak talán még édesebb), szóval ezzel, meg vaníliakrémmel és piskótával töltve :) Jaj, isteni!!!! Nagyon élvezzük a felfedezést, minél bizarabbul néz ki, annál inkább jöhet...a csúcs eddig egy fekete savanyú izé meg valami átlátszó, zselé-tésztaszerű sós tengeri kütyű volt, nem állítom, hogy finomak voltak, de érdekesek mindenképpen.
Mindemellett mindent rendkívül ízlésesen csomagolnak. Főleg vonat és hajóállomásokon találkoztunk nagyobb ajándék és édességboltokkat, de mindig csupa gyönyörűség már csak kívülről is végignézni az esztétikus csomagocskákon.
Még mindig nagyon jó az idő, semmi eső, bár ma kicsit borongósabb napra ébredtünk. Épp Kiotóból Kanazawa felé vonatozunk, útba ejtve az Eijeiji zen buddhista kolostort és a Japán-tengert.
A tegnapi nap több, mint izgalmasra sikerült, miután 8 órát araszoltunk a vasárnapi kirándulós dugóban, lekéstünk 3 vonatot és 11-re értünk a kiotói szállásunkra, ami kétségtelenül eddig a legszebb (mitsui garden hotel). Cserébe viszont egész délután gyönyörködhettünk a Csendes-óceánban és a Fuji-ban :)...szóval azért annyira ne tessék minket sajnálni :). A szállodába megérkezve, teljesen elgémberedve, fájó tagokkal bújtunk be a yukatánkba és gondoltuk, mikor, ha most nem, hát veszünk egy forró fürdőt. Jó döntés volt!
Kétféle fürdőtípus közül, ez inkább az otthoni spa-hoz hasonlít, míg a rjokan-ok kimondottan természetes hőforrásokra telepített szabadtéri fürdők, gyakran szállodával egyben. A fő külödönbség a Rudas és az itteni onszen között, az maga a fürdőszertartás. A férfiak és a nők külön fürdenek. A fürdőt yukatában illik meglátogatni, ami az általános szabadidős ruhaviselet, nagyon kényelmes, pamutból készült köpenyszerű ruha ez, amit derékban vékony övvel kötnek meg. A yukata nem marad sokáig rajtunk, a fürdő öltözőjáben hamar megszabadulunk tőle és belépünk a finom meleg gőzben úszó fürdőtérbe. A mesztelenség csak az első pillanatban zavaró, de hamar megszokja az ember, főleg, hogy mindenki olyan végtelenül természetesen viselkedik. A fürdő egyik falán kis tükrök előtt, apró székeken ülve lehet habos és alapos tusfürdőt venni, ami ahogy láttam akár 20 percig is eltarthat.A tisztálkodás után, alaposan lemosva a szappant és a habokat a testünkről lehet elmerülni a 40-44 fokos pezsgőfürdőben.Ha olyan szerencséd van, mint Andrisnak, az egész fürdő a tiéd. A nőknek - valamilyen fura szokás révén - este illik fürdeni, így az esti órákban biztosan több fürdőtárs is akad. A fürdő kissé párás üvegfala a belső japán kertre nézett, kis kőlámpással a sarokban. Kint is bent is csupa csend. A fürdés és a hűsítő tusolás szabadon bárhányszor ismételhető, de mindig a meleg vízes fürdő az utolsó lépés. Van valami epikureus élvezet ebben az egészben, mindenesetre nagyon kellemes élmény és alig várom, hogy újra visszaérjünk Kiotóba.

Minden napra jut valami véletlen szerencse. Tegnap Kamakurában játrunk és hihetetlen, de az egyik szentélyben több házasulandó párral is találkoztunk, sőt -amit remélni sem mertünk volna- kiváncsi fáncsiként részt vettünk egy teljes esküvői szertartáson. Nem fárasztanálak Benneteket a szertartás leírásával, de a lényeg, hogy maga a házasság a 3x3 rituáléjával jön létre, amikor a kis tálkából a menyasszony és a vőlegény is háromszor 3 kortyot iszik. De beszéljenek inkább a képek magukért.
A másik izgalmas látvány egy novemberi ünnephez kapcsolódik, a 3-5-7-hez. Ekkor a 3, 5 és 7 éves gyerekeket kimonóban vagy kis szamuráj ruhába öltöztetik és elviszik a shintó templomba, hogy megköszönjék, hogy épek és egészségesek. Persze ezt a gyerekek elég sajátságosan viselik :). Nagyon sok szertartás kapcsolódik a gyerekekhez, sőt vannak, külön gyerek "emlékhelyek", ahol a szülők kis piros sapkát vagy kötényt kötnek apró gyerekszobrokra vagy kőtáblákra ezzel áldozva beteg, elhúnyt vagy meg nem született gyermekeikért. Ezen kívül sok dzsózó szoborral is találkozunk, ami egy olyan botvasatva, aki a gyerekeket védelmezi, ő is gyakran visel piros sapit vagy hasonlót.
Hát mára ennyi. Remélem hamarosan újra jelentkezünk!

Északi utazás

Közel 4000 lépcsőfok megmászásával és kb. 1000 km-rel a hátunk mögött ismét Tokióban vagyunk. Fantasztikus két napot töltöttünk az észak-honsu-i hegyekben. Reggel kihajóztunk a Matsushima öböl apró szigetei közé, onnen Yamadera "japán meteorák" felé vettük az irányt, (1100 lépcsőfok fel+ugyanennyi le a csodálatos szentélyek és cédrusok között). Yamadera és ez a környék kedvelt zarándokhely, így este mi is egy tradicionális zarándokhelyen szálltunk meg. Nagyon kellemes 8 tatamis szobát kaptunk, a vacsorát jukatában fogyaszthattuk és a forró fürdővel is megpróbálkoztunk....Andris győzött :) neki pár másodpercre sikerült elmerülnie a tűz forró vízben és térdig jutottam, de ettől is tökéletesen átmelegedtünk ezen a hűvösebb éghajlaton. Iszonyú szerencsénk van az idővel(ezen persze nem lepődünk meg:)), eddig megúsztuk az esőt...tegnap éjszaka viszont utólért az eső kopogó hangjára merültünk álomba.







Ma, azaz szombat reggel a Hagura hegy tetején igazi ritkaságba botlottunk, épp érkezésünkkor ért oda 4 jamabushi kagylókürtölni...gyorsan "eltapsultunk" egy kérést a hegy isteneihez és elindultunk az 500 éves cédruserdő 2500 lépcsőjén (2 km), hogy folytassuk utunkat :)

Nippon

Kicsivel múlt fél 10. Már-már szertartásszerűek az esték, a szállodai check-in és 5 percen belül működik az IT room. A vonal másik végén Budapest, Róma...alíg egy karnyújtásnyira, a vonal tökéletes, mindenki örül mindenkinek :) Innen üzenjük Áginak, hogy a küldetés teljesítve, kis melegítő zacskócska beszerezve.
Az elmúlt 2 napot Tokióban töltöttük, reggeltől estig jártuk a várost. És igen, neknk is többször eljön a "Lost in translation" élmény, különösen a tokió toronyban...reggel 9kor nyitásra érkeztünk és tk. az első fél órában szinte teljesen a miénk volt csak a torony, nem tudom, hogy a fények, a párásabb levegő, vagy a lounge zene okozza-e ezt a hatást, de az édes delírium sokszor települ rá az emberre.
A sok 10 millió ember ellenére a város nagyon barátságos, van nyugodt és pörgős, csillogó és hétköznapi arca, ahol minden egyszerre nagyon izgalmas és megnyugtató - a csend, a tiszta utcák, a tágas terek, a sok zöld, a vízuális szín és formakavalkád, a modern és a régi... és talán a leginkább a "hang- és zeneterápia" - az emberek halkan beszélnek, a metróban kellemesen zenél a hangszóró, a zebra lágyan csivitel, miközben minden étterember és kávézóban a helyi rádió és kereskedelmi tv által sugárzott zaj-szennyezés helyett kellemes lounge zene szól.
Az elmúlt 24 órában utaztunk metróval, busszal, csipkés taxival, de mind küzül a legizgalmasabb a shinkanzen volt. 1 hetes vonat-bérletet váltottunk (a külföldiek számára kedvezményes tarifával elérhető, csak otthonról kell online vouchert rendelni), ezzel tervezzük a legtöbb várost megközelíteni. Vonaton utazni küldön élmény, ez talán megér egy külön postot is :)
Ma reggel elhagyva Tokiót északra vettük az irányt. A mai napra a nikko-i nemzeti park és tosugo-szentély volt a feladvány. A szentély különösen nagy élmény volt, amiről talán a képek is árulkodnak.
Most Sendai-ban vagyunk, ez kb. 200 km-re van nikkótól, amit egy kicsivel több mint 1 órás vonatozással értünk el. A város semmi különös, kb. 1 millió ember él itt, a II. VH után teljesen újra kellett építeni, ami azt hiszem egész Nippon-ra elmondható. Egészen elképesztő méretű pusztítást végeztek az amerikai bombázások,ennek ellenére a korunkbeliek igyekeznek az amerikai életformát követni és szemmel láthatóan egészen más életet élnek mint szüleik.
Még csak a 3. napunkat töltöttük itt, de már most van pár olyan dolog, amiről egészen egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogy lehetett eddig élni nélküle...ilyen pl. sarki kisboltban kapható isteni sushi vacsora, a melegített vécéülőke....azt gyanítom ez a lista a jövő hét végére egész hosszúra duzzad majd.